A lelkes vezetők is csalódnak néha

Robi hónapok óta sok biztatást kapott főnökeitől és hosszú évek kiemelkedő munkája alapján egy új, magasabb pozíció esélyes aspiránsa lett. Érezte maga körül a támogatást, a lelkesítést, tudta, hogy a vezetés mellette fog állni, és nem fog magára maradni az új helyzetben.

Azt érezte, hogy épp itt is van az ideje, hogy továbbléphessen a jelenlegi pozíciójából, mivel a munkáját már igen nagy rutinnal végezte, őszintén szólva már-már unalmasnak és nem túl lelkesítőnek találta, sokszor úgy érezte, sokkal jobban is tudná vezetni a területüket, mint a mostani vezető. Rengeteg ötlete, javaslata és felvetése volt, amit a cégnél nagyra értékeltek, és minden jel azt mutatta, hogy Robinak komoly szerepet szánnak a cég jövőjében.

Már több mint egy éve annak, hogy először felmerült az a lehetőség, hogy egy felső-vezető továbblépésével a megüresedő pozíciót Robinak szánják majd.

Aztán a cégnél egyszer csak más irányt vettek az erőviszonyok, és a várt-remélt továbblépés lehetősége elszállt, így végül minden maradt a régiben.

Senki nem tudta, mi várható, mert a céget felvásárolták, és a korábbi erőviszonyok megváltozása miatt minden bizonytalanná vált.

Robi rendkívül csalódott volt - egy régi álma már-már valóra vált, most pedig köddé foszlott minden...

A cégnél folyó középvezetői coaching programba bekerülve Robi először távolságtartóan és bizalmatlanul beszélt magáról és az elúszott lehetőségről. A coach, mivel rendkívül empatikus ember volt, nagyon nyílt beszélgetést kezdett arról, amiről eddig Robi senkivel sem mert őszintén beszélni - megérezve, hogy a most megélt frusztráció, csalódottság és kiábrándultság Robiban mostanában cinikus és túl kritikus, szinte kötekedő hozzáállást alakított ki.

A coaching folyamán sikerült elérni, hogy Robi csalódottsága ne okozza a korábbi teljesítményének, felelősségvállaló és problémamegoldó hozzáállásának visszaesését, hanem ütőképessége megőrzése mellett képes legyen arra, hogy a következő hasonló lehetőség felmerülésekor ugyanúgy számoljanak majd vele. Sőt!

Mindez, azon túl, hogy jótt tett Robi lelkének, a cég számára is fontos volt, mert hosszú távon semmiképp sem akarták egy ilyen kiváló vezetőjüket elveszíteni.

Robi csapata forrong

Amikor felállt a csapat, Robi elhatározta, kire milyen feladatot fog bízni. Különösen számított két kulcsemberére, akikre egy-egy projekt vezetését akarta bízni.

A feladatok és felelősségek rögzítésére, úgy gondolta, később is lesz idő, az ilyen dolgokat amúgy is bürokratikus feladatnak tartotta.

A feladatok nem is várhattak, a projekteknek haladniuk kellett.

Robi gyakran hívta be magához az irodába a két kulcsembert, a különböző feladatok egyeztetése miatt. A dolgok odabent jól is haladtak, de amikor a többiek bevonására is szükség lett volna, mintha falakba ütköztek volna.

Amíg ők odabent jól haladtak, odakint a többiek sustorgásba fogtak, kivételezésnek és kirekesztésnek értelmezték a zárt ajtók mögött zajló munkát.

Soha senki nem közölte velük a feladatok leosztását, ettől aztán nem is érezték felelősségüket abban, hogy kivegyék ők is a részüket. Pattanásig feszült a hangulat, a dolgok pedig nem haladtak a várt ütemben.

Robi egy coach segítségét kérte, akivel végigbeszélték a csapat-együttműködés kialakulásának természetes fázisait, s Robi hamar átlátta az elakadás okait: korábban elhanyagolta a feladatok meghatározásában és rögzítésében játszott vezetői kulcsszerepét, amellyel megelőzhette volna az állandó belső harcokat és konfliktusokat.

Nemcsak írásban rögzítette e felismerés hatására a feladatokat, de sürgősen időt szánt a munkakörök és elvárások részletes, közös átbeszélésére is - és ezzel a lépéssel néhány nap alatt sikerült behozniuk a korábbi lemaradásokat.

Robi és az érdekérvényesítés

Miután Robi szembenézett rejtett agresszivitásával és annak teljesítményromboló hatásával, a fájdalmas felismerésből szilárd elhatározásra jutott.

Úgy érezte, többre hivatott mint amit korábbi hozzáállásával el tudott érni, hiszen, mint említettük, rendívüli intellektusa valóban kiemelkedő volt.

Azáltal, hogy a coaching hatására az utóbbi időben mindig kölcsönösen előnyös megoldásokat keresett a felmerülő problémákra, tanácsaira egyre többen felfigyeltek.

Tulajdonképp nem tett túl nagy dolgokat, egyszerűen sokkal figyelmesebben hallgatott meg másokat, mondanivalójában tudatosan kerülte saját jelentőségének hangsúlyozását, stílusában igyekezett kerülni a bántó megjegyzéseket.

A coach (mivel nem először látott már ilyet, hiszen jeletős élettapasztalat volt mögötte) először csak arra kérte Robit, hogy az e-mailjeinek stílusán változtasson, tudta ugyanis, hogy a személyes attitűdökben csak lépésenként lehet tartós változást elérni. Az első kis lépés pedig átütő eredményt hozott: a Robit csak emailekből ismerő külföldi kollégák elismerően reagáltak a visszafogott, elegáns, pragmatikus válaszokra. Robi elszántsága ettől a gyors eredménytől megerősödött; elhatározta, hogy ugyanezen az úton a személyes kommunikációján is változtatni fog.

A coach nagyon örült ennek az elszántságnak, mert büszke volt arra az áttörésre, hogy Robi saját maga jutott el erre az elhatározásra. A coach ugyanis éppen ezt akarta elérni.

Robi mindig győzni akar

Robi rendkívül tájékozott és széles látókörű ember volt, a környezetéhez képest hamar átlátta a problémákat, és mindig azonnal meg is mondta, az adott helyzetben mit kell tenni. Önmagát segítőkésznek érezte, de meglepetéssel tapasztalta, hogy a környezete kedvetlenül és elutasítóan fogadja brilliáns javaslatait.

Ez nagyon zavarta, mivel számára igen fontos volt, hogy a környezete elismerje azt, hogy lám, megint ő mondta meg a tutit. Robi nem is leplezte, hogy mindez mennyire fontos a számára, rendszerint éreztette, sőt ki is mondta azt, hogy lám már megint ő adja a megoldás kulcsát. Ha valamikor nem fogadták meg kéretlen tanácsait, és utólag kudarcot vallottak, Robi fontosnak tartotta megemlíteni, hogy persze lám, ő megmondta, de nem figyeltek rá. Az ilyen helyzetek sértődötté is tették, ezután napokig passzivitásba bukolózott; amikor tudott volna segíteni, szándékosan, dacból elhallgatta a fontos információkat, hadd lássa a világ, mire mennek nélküle.

A feszültség közte és környezete között egyre nőtt, ezért coach segítségét vették igénybe.

A munkatársakkal végzett 360 fokos visszajelzés azt mutatta, hogy környezete Robit rejtetten, de agresszívnak látja, aki mindig mindenkit le akar győzni, aki soha nem hallgat meg másokat, aki állandóan fényezi önmagát.

Ha hírt közöl, azt nem az információ megosztásáért teszi, hanem hogy a hírvivő (önmaga) fontosságát hangsúlyozza. Amikor ez nem működik, akkor passzivitással reagál - szintén saját nélkülözhetetlen szerepét hangsúlyozva.

Ez a szerep azonban rendkívül negatív szerep, így Robi az elismerés helyett, amire vágyott, csak sorozatos elutasításban részesült.

A coach segítségével képes volt kialakítani saját visszafogott, mások egoját tisztelő és elfogadó hozzáállását,és stílusát, amellyel már nem legyőzni akart másokat, hanem az együttműködést építette.

Reális célok, reális önértékelés

Robi gyakran irigykedve nézte azok életét, akiket már születésükkor "aranybölcsőben" ringattak.

Már az egyetemen szembesült azzal, micsoda szélsőséges társadalmi és gazdasági szakadék választja el tőlük az ő világát. Nem mintha bárki is lenézte volna vagy elutasító lett volna vele. Sokszor hívták olyan bulikba és partikra, amelyek fényűző világa az elutasítás tapintható jelei nélkül is figyelmeztették arra, milyen messziről is jött.

Nagyratörő ambíciókat dédelgetett magában, olvasmányai alapján életét Stendhal "Vörös és Fekete" hősének, Julien Sorel életéhez érezte hasonlatosnak.

A coach, akivel dolgozott, maga is jól ismerte ezt az irodalmi hőst és annak törtető, feltörekvő, de eleve bukásra ítélt sorsát.

A hosszú távon életképes, reális célok és pozitiv életpéldák (pl. Churcill, Obama) megismerésének irányába terelte Robit, aki néhány száz oldalnyi életrajz-irodalom és a példaképek fontosságának felismerése hatására maga érzett rá, hogy reális önértékelésére épitve, autonóm, felnőtt személyiségként kell továbblépnie a múltból hozott kisebbségi érzésein és elegánsan túltenni magát kimondatlan sérelmein.

Super Robi a színre lép

Super Robi már kicsi korától nagy terveket szövögetett és nagy célokat tűzött maga elé. Egyszerű, átlagos családba született (amint az emberek többsége), de már az általános iskolában kitűnt a többiek közül éles eszével. Bár sokan nagyon szerették, mégis sokszor inkább levegőnek nézték... Kicsit kilógott a sorból, mert furcsa, újszerű gondolatain át látta a világot. Szülei leplezett kétségbeeséssel keveredő büszkeséggel tekintettek Őrá, aki a családban elsőként diplomás, értelmiségi lett...

Már tanulmányai során megszokta, hogy a környezetéhez képest sokkal nagyobb odaadással és erőbedobással készüljön fel. Ami másoknak természetes és adott volt, mindazért neki saját erejéből kellett megküzdenie... Ő soha nem kapott különórákat, ellenkezőleg, éppen ő adott másoknak, hogy az egyetemi évek alatt szerényen megéljen.

Munkája során ugyanezzel az erőbedobással dolgozott, aminek néhány éven belül meg is lett az eredménye. Megbízták az egyik részleg vezetésével.