Amikor felállt a csapat, Robi elhatározta, kire milyen feladatot fog bízni. Különösen számított két kulcsemberére, akikre egy-egy projekt vezetését akarta bízni.
A feladatok és felelősségek rögzítésére, úgy gondolta, később is lesz idő, az ilyen dolgokat amúgy is bürokratikus feladatnak tartotta.
A feladatok nem is várhattak, a projekteknek haladniuk kellett.
Robi gyakran hívta be magához az irodába a két kulcsembert, a különböző feladatok egyeztetése miatt. A dolgok odabent jól is haladtak, de amikor a többiek bevonására is szükség lett volna, mintha falakba ütköztek volna.
Amíg ők odabent jól haladtak, odakint a többiek sustorgásba fogtak, kivételezésnek és kirekesztésnek értelmezték a zárt ajtók mögött zajló munkát.
Soha senki nem közölte velük a feladatok leosztását, ettől aztán nem is érezték felelősségüket abban, hogy kivegyék ők is a részüket. Pattanásig feszült a hangulat, a dolgok pedig nem haladtak a várt ütemben.
Robi egy coach segítségét kérte, akivel végigbeszélték a csapat-együttműködés kialakulásának természetes fázisait, s Robi hamar átlátta az elakadás okait: korábban elhanyagolta a feladatok meghatározásában és rögzítésében játszott vezetői kulcsszerepét, amellyel megelőzhette volna az állandó belső harcokat és konfliktusokat.
Nemcsak írásban rögzítette e felismerés hatására a feladatokat, de sürgősen időt szánt a munkakörök és elvárások részletes, közös átbeszélésére is - és ezzel a lépéssel néhány nap alatt sikerült behozniuk a korábbi lemaradásokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése