Robi hónapok óta sok biztatást kapott főnökeitől és hosszú évek kiemelkedő munkája alapján egy új, magasabb pozíció esélyes aspiránsa lett. Érezte maga körül a támogatást, a lelkesítést, tudta, hogy a vezetés mellette fog állni, és nem fog magára maradni az új helyzetben.
Azt érezte, hogy épp itt is van az ideje, hogy továbbléphessen a jelenlegi pozíciójából, mivel a munkáját már igen nagy rutinnal végezte, őszintén szólva már-már unalmasnak és nem túl lelkesítőnek találta, sokszor úgy érezte, sokkal jobban is tudná vezetni a területüket, mint a mostani vezető. Rengeteg ötlete, javaslata és felvetése volt, amit a cégnél nagyra értékeltek, és minden jel azt mutatta, hogy Robinak komoly szerepet szánnak a cég jövőjében.
Már több mint egy éve annak, hogy először felmerült az a lehetőség, hogy egy felső-vezető továbblépésével a megüresedő pozíciót Robinak szánják majd.
Aztán a cégnél egyszer csak más irányt vettek az erőviszonyok, és a várt-remélt továbblépés lehetősége elszállt, így végül minden maradt a régiben.
Senki nem tudta, mi várható, mert a céget felvásárolták, és a korábbi erőviszonyok megváltozása miatt minden bizonytalanná vált.
Robi rendkívül csalódott volt - egy régi álma már-már valóra vált, most pedig köddé foszlott minden...
A cégnél folyó középvezetői coaching programba bekerülve Robi először távolságtartóan és bizalmatlanul beszélt magáról és az elúszott lehetőségről. A coach, mivel rendkívül empatikus ember volt, nagyon nyílt beszélgetést kezdett arról, amiről eddig Robi senkivel sem mert őszintén beszélni - megérezve, hogy a most megélt frusztráció, csalódottság és kiábrándultság Robiban mostanában cinikus és túl kritikus, szinte kötekedő hozzáállást alakított ki.
A coaching folyamán sikerült elérni, hogy Robi csalódottsága ne okozza a korábbi teljesítményének, felelősségvállaló és problémamegoldó hozzáállásának visszaesését, hanem ütőképessége megőrzése mellett képes legyen arra, hogy a következő hasonló lehetőség felmerülésekor ugyanúgy számoljanak majd vele. Sőt!
Mindez, azon túl, hogy jótt tett Robi lelkének, a cég számára is fontos volt, mert hosszú távon semmiképp sem akarták egy ilyen kiváló vezetőjüket elveszíteni.